Magyarország halállománya

Fontos tudni, hogy melyik halfajoknak milyen körülmény kedvez, ezzel is növelve esélyünket a nagy fogásra.

Nagy folyók

A nagy és közepes folyók forrás- és torkolatvidéke között egymástól nagyon különböző igényű fajokat találhatunk. A XIX. századtól több kutató is próbálkozott biológiai szakaszok felbontására. Ezek közül egyik 1878-ban kialakított zónabeosztás, amely a mai napig jól használható. Az egyes zónák a jellemző halaikról kapták a nevüket. Európa nagyobb folyóin a forrástól a torkolat felé haladva a pisztráng-, a pér-, a paduc-, a márna-, a dévér- és a durbincs­zóna követi egymást. Ezek a fajok jelenlétükkel és állományuk nagyságával jelzik az uralkodó viszonyokat, például a víz sebességét, mélységét, hőmérsékletét, oxigéntartalmát.

^{Forrás: dtk.tankonyvtar}

Pisztrángzóna a folyók kezdeti szakasza, ahol a meder köves, a víz sebessége ­1,5-2 m/s. Hőmérséklete nyáron se haladja meg a 13 Celsius-fokot, ebből következően oxigéntartalma magas, 8-9 cm³ literenként. Jellemző halállománya a sebes pisztráng, kövicsík, fürge cselle, botos kölönte. Mivel nincsenek magas hegyeink, - ahol folyamatosan olvadó hótakaró elegendő mennyiségű vízzel táplálja a patakot - ezért Magyarországon ezt a szinttájat nem igazán találjuk meg. Középhegységeinkben csekély vízhozamú patakokban rendszeresen mesterségesen telepítik a pisztrángokat.

^{Pisztrángzóna, forrás: https://dtk.tankonyvtar.hu/}

A pérzónában a medret kövek és nagyobb kavicsok bélelik. A víz sebessége 1,1-1,5 m⁄s, hőmérséklete nyáron sem emelkedik 16 °C fölé, így oxigéntartalma még mindig igen magas, literenként 7-8 cm³. Jellemző halai a pénzes pér, a Petényi-márna, a vaskos csabak. Hasonlóan a pisztrángzónához, ugyanazon okból kifolyólag ez a szint se található meg hazánkban.

^{Pérzóna, forrás: https://dtk.tankonyvtar.hu/}

A paduczónában a meder kavicsos, a víz sebessége 0,7-1,1 méter másodpercenként, hőmérséklete nyáron is 20 fok alatt marad, oxigéntartalma 6-7 cm³ literenként. Jellemző halai a paduc, a galóca, a felpillantó küllő. Ez a zóna csak olyan folyókon található, ahol a hegyi és az alföldi szakasz között fokozatos az átmenet. Ilyen környezeti viszonyokat és halfajokat már a Felső-Tisza hazánkat érintő szakaszán is találunk, de csupán Tiszabecs és Tiszacsécse között, valamint a Dráva és Mura folyó hazai felső szakaszán.

^{Paduczóna, forrás: https://dtk.tankonyvtar.hu/}

A márnazónát a dombvidéki és alföldi folyók olyan szakaszain találjuk meg, ahol a meder sóderes vagy durva homokos, és az átlagos vízmélység csapadékszegény időszakokban is meghaladja a fél métert. Ezen a szinttájon a víz sebessége 0,5-0,7 m/s, hőmérséklete nyári kánikulában sem sokkal haladja meg a 20 fokot, oxigéntartalma literenként 5-6 cm³. Jellemző halai a márna, a szilvaorrú keszeg, a nyúldomolykó, a sujtásos küsz és a homoki küllő, valamint a magyar és német bucó. Ilyen jellegű folyónk a Rába (kivéve a duzzasztott és a torkolati szakaszát), a Mura alsó sza­kasza és a Dráva Barcs alatt. Szintén a márnazónába sorolható egyes közbülső szakaszokat le­számítva a Duna Szigetköztől Dunaföldvárig, a Tisza Tiszacsécsétől Vásárosnaményig (esetleg Záhonyig), továbbá a Hernád és torkolati részét kivéve a Maros.

^{Márnazóna forrás: https://dtk.tankonyvtar.hu/}

A dévérzóna a folyók lassú, alföldi szakasza, ahol a vízsebesség már 0,5 m/s alatt marad, a meder homokos és iszapos. A víz mély, de hőmérséklete tartós nyári kánikulában elérheti a 25 Celsius-fokot, oxigéntartalma 4-5 cm³ literenként. Jellemző halai a dévér-, lapos-, karika- és bagolykeszeg, a ponty, a halványfoltú küllő és a jászkeszeg, továbbá a harcsa. Ez a szinttáj jellemző a Dráva alsó szakaszára, a Duna Budapesttől délre eső részére, Záhonytól délre a Tiszán, valamint a Bodrog és Körösök hazai szakaszán.

^{Dévérzóna, forrás: https://dtk.tankonyvtar.hu/}

A legalsó szinttáj a durbincszóna, amelyet lepényhal zónának is neveznek mert a tengerbe ömlő félsós vizű torkolatvidéken tengeri halak is előfordulnak.

^{Durbincszóna, forrás: https://dtk.tankonyvtar.hu/}

A természetben a felsorolt sorrendben követik egymást a zónák, viszont a természeti adottságok váltakozása miatt előfordulhat, hogy egy síkvidéki szakasz után ismét megnő a folyó esése, majd újra lecsökken, aminek következtében felborul a szokásos sorrend.A szakaszok természetesen nem különülnek el egymástól élesen, tehát előfordulhat olyan adottságokkal rendelkező folyószakasz, ahol más halfaj sajátosságai jellemzőek.

A szinttájak jellemző halainál is lehet keveredés, például a márna is előfordulhat a dévérzóna felső régiójában és a paduczónában is.

Kis folyók

A kis folyókon helytálló beosztás két szinttájat különít el. Felül a domolykózónát és alul a sügérzónát. A két zónakülönbség között a víz lejtésviszonyából adódó energiája a döntő szempont.

A domolykózónánál a meder kemény, általában kavics, durva homok, márga vagy kemény anyag alkotja. A hőmérséklet és az oxigéntartalom széles határok között mozog és jelentős évszakváltozást mutat. Jellemző halai a domolykó, a fenékjáró küllő és a kövicsík, néhol előfordulhat a sujtásos küsz vagy a fürge cselle. Középhegységi patakjaink túlnyomó többségét pontosan ilyen környezeti viszonyok jellemzik, és ugyanezek a fajok népesítik be. Tehát a magyarországi hegyi patakok a változó hozamú kis vízfolyások felső szakaszaira jellemző domolykózónába tartoznak.

^{Domolykózóna, forrás: https://www.tankonyvtar.hu}

A sügérzónára jellemző az üledékes meder, amelyet finom homok vagy iszap borít. A víz oxigéntartalma alacsonyabb viszont a hőmérséklete magasabb, mint a felső szakaszon. Jellemző halfajai a kevésbé igényes halak közé tartoznak, a karikakeszeg, a küsz, a bodorka, a sügér, esetleg balin, jászkeszeg, halványfoltú küllő vagy a vágócsík. Valamennyi dombvidéki és alföldre érkező kis folyónkon megtalálható ez a zóna, példaként a Marcal, a Zala és a Zagyva alsó szakasza említhető.

^{Sügérzóna, Forrás: https://dtk.tankonyvtar.hu/}

Állóvizek

Az állóvizek közül elsősorban a nagy tavakat érdemes környezeti viszonyuk és fajösszetételük szerint típusokba sorolni. Hazánkban a süllős-pontyos tó vagy csukás-compos tó említhető meg. A Balaton eredetileg süllős tó volt, de a növényi tápanyagok feldúsulása következtében megváltoztak a biológiai sajátosságai, így jelenleg inkább süllős-pontyos tónak nevezhetjük. A tó mélyebb és tisztább vizű keleti medencéje inkább süllős, míg a sekélyebb és dús növényzetű, iszaposodó és algásodó nyugati medencéje inkább pontyos rész.

^{Balaton, forrás: https://dtk.tankonyvtar.hu/}

A Velencei-tó és Fertő-tó a csukás-compos fajtába sorolható. Vizük sekély, növényzettel dúsan benőtt, medrük üledékes. Jellemző halfajok a bodorka, a vörösszárnyú keszeg, és a karikakeszeg.

A tavak halainak nagy többsége a parti sávban él, mert itt a legmegfelelőbbek számárukra a körülmények. A folyók keskeny holtágai jelentős halas víznek számítanak, a halak fajtáinak összetétele nagyon változatos. A halállomány meghatározó jelentősége, hogy mely biológiai stádiumban van a holtág, hogy az egykori folyómeder a feltöltődésnek és az elmocsarasodásnak mely stádiumában van. A fiatal, mélyebb és nagy szabad vízfelületű holtágakban gyakori fajok a bodorka, a karikakeszeg, a dévérkeszeg, a ponty. Az elöregedett, dús növényzetű sekély szakaszokon egyszerűbb körülmények között megélő halfajokat találhatunk, mint például a csuka vagy az ezüstkárász. De speciális alkalmazkodású halak is megjelennek, amelyek jól tűrik a mocsári feltételeket, mint például a széles kárász, a réti csík, vagy a törpeharcsa.

^{Öregedő holtág, forrás:https://dtk.tankonyvtar.hu/}

Más állóvizekben mesterségesen alakítják a halállományt, a haltermelésnek és a horgászat igényeinek megfelelően. A mocsarak változó nagyságú szabad vízfelülettel rendelkező sekély állóvizek. Vízszintjük erősen ingadozó tehát kiterjedésük is folyamatosan változik. Apadáskor szárazzá váló területeken a szerves anyagok lebomlása felgyorsul, ezért a talajuk tápanyagokban gazdag. A bőséges táplálékkínálat kihat az állatvilágra is, ezért a mocsarak élővilága a leggazdagabb és legváltozatosabb. A halaknak nem a legmegfelelőbb életkörülményt biztosító terület egy mocsár, mert a sok szerves anyag lebontása oxigénhiányhoz vezet. Kevés halfaj tud alkalmazkodni ehhez a körülményhez, ezért inkább kis fajszám, és nagy egyedszám jellemzi a mocsarakat.

Forrásként a www.tankonyvtar.hu oldalon található tanulmányt használtuk fel.